Nyitott Lovardák 2010. - Beszámoló
további képek >>
2019. július 16. , kedd Legyen a kezdőlapom !

Nyitott Lovardák 2010. - Beszámoló

2010. június 08. 13:59:58  nyomtatási kép

Szarvaskend - 2010. május 15-én és 22-én, Szarvaskenden, a Szabó Tanyán Nyitott Lovardás Nap került megrendezésre. A programban többek között lovaglás, lovaskocsikázás, díjugrató bemutató, póni lovaglás valamint sport és gasztronómiai tevékenység is szerepelt.

Az előzetes visszajelzések alapján bizakodással tekintettünk a rendezvények elé, melyet az előkészítő munkálatok sokasága és minősége is jelzett. Sajnos az első napon (május 15-én) az égiek nem voltak velünk, így alacsonyabb érdeklődés mellett zajlott a tanyaélet. Egy héttel később (május 22-én) bízva az égiek segítségében is, újult lendülettel vágtunk neki a napi eseményeknek. Nem is okozott csalódást az időjárás sem, hisz fantasztikus időben és hasonló körítés mellett a szép számban megjelentek egész napjukat jó hangulatban, eseménydúsan tölthették el. Külön ki kell emelnem a nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek körében is nagy sikert aratott lovas kocsikázást. Ki bátrabban, ki félénkebben felszállva a szekérre vágott neki a nem is rövid túrának, mely út közben is tartogatott meglepetést - a részt vevők nagy örömére. Visszatérve a kiinduló helyre a félénkebbek is nehezen akartak leszállni a négykerekű, két lőerős járműről - nagyon megtetszett nekik. Akik hanyagolták az előbb említett tevékenységet, Ők sem unatkozhattak a Tanya "falai" között. A nagyobbak (gyerekek között) jól megdolgoztatták a lovasoktatással foglalkozókat, nem sok szabad időt engedve nekik a lovak leterheltsége mellett. A legkisebbek között nagy sikert aratott a kisebb kivitelű négylábúak (pónik) által kínált lehetőség, sőt a bátrabbak még a lovaglási formával is megismerkedhettek. A napot még egyéb lehetőségek is, mint állatsimogatás és -etetés, billiárd, darts, ping-pong is szórakoztatóvá tették.

A nap csúcspontja a díjugrató edzésbemutató volt a fedeles lovardában, melyet Kovács Helga és Kovács Renáta tartott, a szép számmal megjelent közönség előtt. Mindez tükrözi a felkészítő edzőjük, Fajka Dávid, megyei díjugrató bajnok eddigi sikeres munkáját is. Mindkét egyén produkciója, fiatal koruk ellenére az idősebbeket, tapasztaltabbakat is tapsra ragadtatta.

A nap végén mindenki kellemesen fáradtam, az elkészült ételek elfogyasztása után jó kedvvel és lélekkel távozott. Jelszava mindenkinek egy volt: Legközelebb is találkozunk.

A rendzevényen készült képek a képgalériában megtekinthető.

 
név:
jelszó:

Új videók

oldalunkon >>>

Már Facebookon is elérhetők vagyunk!

>>>

Bookmark and Share
2019.július 16. kedd
HKSzCsPSzV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Szüreti felvonulás - 2010. október 09.
Szüreti felvonulás 2010 >>>

Vas megyei Díjugrató döntő - 2010. október 03.
Díjugrató döntő 2010 >>>


Képek a nyári táborról >>>

Megtekintés pdf-formában (4MB)
 


Szabó Tanya Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Kft.
8474 Csabrendek, Hegyalja u. 3.
9913 Szarvaskend, 030/5 hrsz.
Tel.: 06-30/4116206
vagy
06 30/9571387

E-mail: info@szabotanya.hu

Ajánlott böngésző: Internet Explorer
Szerkeszti: Büki Zoltán




A HOTELT AJÁNLJA A SZALLODASZOBA.HU >>>